

- Egy olyan település, amely csak 130 éve létezik, nagyon megbecsüli rövid történelmét. Az alapító Pallavicini Sándor Őrgróf 1879-ben a nagy tiszai árvíz idején 500 algyői családnak adományozott telket - innen számítjuk településünk születését. Az azóta eltelt időszak elemzése és meglévő értékeink tisztelete adta az alapot arra, hogy a jelenlegi fejlesztési koncepcióval méltóvá váljunk alapítónk szellemiségéhez.

Kakas Béla polgármester munka közben
Városfejlesztési tervünket támogatja a lakosság, támogatják a helyi civil szervezetek és a hajdani alapító leszármazottai is, akik a világ számos táján élnek, és széleskörű kapcsolatokkal rendelkeznek. Pallavicini Sándor utódai egyébként minden évben ellátogatnak hozzánk, és elismeréssel figyelik a térség egyik legvonzóbb városának életét, fejlődését.
Az évente megrendezésre kerülő ünnepségsorozat jubileumi rendezvényének egyik legfontosabb eseménye volt idén az ünnepi testületi ülés, ahol többek között díszpolgári címet és kitüntető címeket adományoztunk, valamint megtartottuk az alapítóról elnevezett Pallavicini Városfejlesztési Terv aktuális beszámolóit. A programmal az a célunk, hogy valódi várossá váljunk, és a ranghoz méltó, élhető kisvárosi környezetet építsünk ki. Folyamatos munkánk eredményeképpen eddig 1,5 milliárd forint pályázati pénzt nyertünk, amely segítségével közel két milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.

Kakas Béla a megvalósuló látványtervekkel
Az ünnep természetesen mindig egy kulturális programsorozatot kínál a lakosság részére, amely mindig jó kedvvel és változatos műsorokkal párosul. Hagyományainkra emlékezünk a helyi fogathajtós és veterán autók bemutatójával, emellett a Sándorfalvi Citerazenekar képviseli kulturális értékeinket. Településünk négy éve kapta meg a városi rangot; a már említett fejlesztési koncepció a legnagyobb feladatokat rendszerezi, amellyel megfelelünk a várossá válás folyamatának.
- A település összesen kétmilliárd forintos fejlesztése során látványos változáson megy keresztül. Mondana a beruházásokról néhány gondolatot?
- A városfejlesztési program a Pallavicini Városfejlesztési Terv elfogadott koncepciója. A program ifjúságpolitikai fejlesztési csomaggal indul, amely során a már felújított óvoda mellett az iskola és a bölcsőde bővítési munkálatai is elindulnak. Az ehhez kapcsolódó szabadidős beruházás eredményeképpen megvalósulhat a bányatavak hasznosítására készített "Orchideás tavak" szabadidő park programja. Emellett közel kétszáz millió forintból megújul a városközpontban álló Pallavicini-kastély, valamint a Budai Sándor Emlékház.

A szabadidős beruházás eredményeképpen megvalósulhat az "Orchideás tavak" szabadidő park programja
Terveink között szerepel egy új közösségi ház megvalósítása, valamint az idősek részére 2010-re új nappali otthont létesít az önkormányzat.
Pályázati forrásból fog megvalósulni a városközpont rekonstrukciója, a belváros megszépítése és a buszpályaudvar felépítése is. Az összes beruházás közül a Szatymazzal közös szennyvízcsatorna kiépítése igényli majd a legtöbb türelmet, amellyel kapcsolatban 2010-re várható a beruházás megkezdése.

Kakas Béla, Sándorfalva polgármestere
-zs-
Sándorfalva Online - sandorfalva.csongradmegye.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
www.mconet.biz



